KOLOZSVÁRI U MOBITELCO BT–BUKARESTI MSC 87:79 (24:16, 30:17, 17:29, 16:17)

Krsztanovics

Kolozsvár, Horia Demian Sportcsarnok, 2000 néző. Játékvezetők: Fabiana Nitu, Rosu Alin, Adrian Habor.
U Mobitelco BT: Krsztanovics 25 (2 x 3), Dykes 22, LaGrange 11 (3), Mijovics 10 (2), Jones 9, Mihai Paul 8 (2), Pop 2; Faur, Sánta, Corpodean.
Buk. MSC: Martinics 25 (3), Gallimore 23 (4), Rhinehart 9 (1), Fometescu 8 (2), Ljubojevics 5 (1), Căruţaşu, 4, McKenzie 4, Urucatu 1; Vizitiu, Tudosa.

Végig vezetett, könnyű győzelmet aratott a Kolozsvári U Mobitelco BT, amelynek sikeréhez (néhány perces megingást leszámítva) nem fért kétség.

Az első negyedben alig volt ellenfele az egyetemista csapatnak. A mérkőzés első három pontját ezúttal is Krsztanovics szerezte, a második percben. A vendégek csak a 4. percben, amikor már 7:0-ra vezettek a kolozsváriak, ébredtek rá arra, hogy már majdnem a negyed közepén jár az idő, és ők nem iratkoztak fel az eredményjelző táblára. Ekkor McKenzie megszerezte csapata első pontjait. A hazaiak azonban nem hagyták magukat, és a játékrész végén már nyolcpontos volt az előny.

A második negyedben is lehengerlően játszottak a fehér-feketék. A vendégek minden erejükkel arra törekedtek, hogy csökkentsék a pontkülönbséget, de ennek ellentétje következett be: a házigazdák 21 pontosra növelték az előnyt.

A következő játékrészben a fővárosiak tűntek frissebbeknek, és a negyed végére sikerült kilenc pontra lefaragni hátrányukat. A kolozsváriak csak Dykes és Krsztanovics pontjainak következtében maradhattak előnyben.

A folytatásban a fővárosiak közel álltak ahhoz, hogy lenullázzák az erdélyi csapat előnyét. Három perccel a végső dudaszó előtt Martinics hárompontos dobása következtében háromra zsugorodott a pontkülönbség a két csapat között. Az U Mobitelco BT játékosai azonban megőrizték hidegvérüket és a végére visszaállították a nyolcpontos különbséget.

Philip Jones

Ezen a mérkőzésen debütált Phillip Jones amerikai bedobó, akit nemrég igazoltatott le a kolozsvári klub. Az említett játékos pályafutása alatt a Charlotte 49ers (a helyi egyetem csapata) és az uruguayi Club Atlético Aguada együttesben aktivált.

A 18. forduló további eredményei:

• Jászvásári Politechnika–Csíkszeredai Hargita Gyöngye KK 73:101 • Marosvásárhelyi Maros BC–Medgyesi Gázmetán 74:80 • Rovinari-i Energia SC–Krajovai Universitatea MSC 84:79 • Piteşti-i BCMU–Bukaresti Dinamó 97:69 • Giurgiu-i ISK–Nagyszebeni Atlassib ESK 82:88. A Temesvári Elba BC–Nagyváradi MSC mérkőzést február 29-re halasztották a bánságiak Balkán Ligába való szereplése miatt. A Ploieşti-i Asesoft ESK szabadnapos volt.

A tabella állása 18. forduló után:1. Temesvár 30 pont (14/2), 2. Medgyes 29 (13/4), 3. Marosvásárhely 28 (11/6), 4. Kolozsvár 28 (12/4), 5. Nagyvárad 27 (11/5), 6. Buk. MSC 26 (10/7).

Vélemény?

Kategória: Kategorizálatlan, Kosárlabda

Elveszítette első mérkőzését a CFR

Saját archív.

Alig négy nap edzés után, szombaton délután, a Kolozsvári CFR lejátszotta első felkészítő mérkőzését az Antalia-i (Törökország) edzőtáborban. Ellenfele a 2. Bundesliga-ban szereplő TSV Munchen 1860 volt. Az eredmény 2-1 volt a német csapat javára. A veszteség ellenére a vasutas csapat nem játszott rosszul.
A CFR a következő felállásban kezdte a mérkőzést: Beto – Panin, Cadu, Piccolo, Camora – Peralta, Mureşan, Bakari Sare – De Zerbi, Kapetanos, Bastos
A mérkőzés folyamán Jorge Costa vezetőedző az összes játékosnak esélyt adott bizonyítani.
A vasutasok mindvégig támadásban voltak, de a mérkőzés első góljait a németek szerezték, Aigner személyében a 30. és az 59. percekben. A CFR egyetlen gólját Modou Sougou szerezte a mérkőzés 77. percében, amikor 15 méter távolságról látványosan kapura lőtte a játékszert.
A müncheni csapat hálóőre a 85-szörös magyar válogatott Király Gábor volt. A kapus mindvégig nagy bravúrral védett és megakadályozta a vasutasokat abban, hogy több mint egy gólt szerezzenek.
A kolozsváriak a következő felkészítő mérkőzést kedden játsszák, ellenfelük a Bécsi Ausztria lesz. A mérkőzést 15 órától élőben közvetíti a Digi Sport 1.
A Kolozsvári U FC leghamarabb január 27-én, 18 órakor lép pályára, ellenfele a horvát Split-i NK lesz.
Riti József Attila

Vélemény?

Kategória: cfr, futball, Kategorizálatlan, román foci, u fc

Győzelem és vereség a kolozsvári csapatok számára

Tivadar/saját archív

A női kézilabda bajnokság 11. fordulójában a Kolozsvári U Jolidon 21-18 (12-12) arányú győzelmet aratott a Dévai Cetate Devatrans ellen.
A mérkőzés sorsa alig a második félidőben dőlt el, mivel az első félidőben egyik csapatnak sem sikerült felül kerekednie.
A második félidőben kevesebb gól született, mint az első részben. A házigazdák kilencet a vendégek pedig alig hat gólt szereztek. A sokkal motiváltabb kolozsváriaknak sikerült több gólt dobniuk így háromgólos előnnyel megnyerték a mérkőzést.
A kolozsvári gólokon a következő játékosok osztoztak: Stoian 6, Tivadar 5, Ani Senocico 4, Paraschiv 3, Dinca 2 és Chintoan 1. A dévai gólszerzők: Bardac 5, Toth 5, Cartas 3, Chitacu 2, Ghidoarca 1, Sovar 1 és Munteanu 1 voltak.
A forduló további eredményei: Galati-i Otelul KK – Krajovai MSC 32-24, Roman-i MKK – Konstancai Neptun 26-22, Ramnicu Valcea-i Oltchim – Ploiesti-i MSC 38-30, Brassói Korona 2010 – Braila-i Duna KK 22-21, Bakói MSC – Zilahi KK 23-26.
A 11. forduló után a tabella állása a következő: 1. Oltchim 22 p, 2. Zilah 17 p, 3. Galati 17 p, 4. Braila 15 p, 5. U Jolidon 15 p, 6. Brassó 10 p
***
Az elmúlt hétvégén a fiúk is elkezdték a bajnokságot. A 12. fordulóban a Kolozsvári Universitatea Transilvania 36-35 arányú vereséget szenvedtek idegenben, a Székelyudvarhelyi KK-tól.
A forduló további eredményei: Calarasi-i Dinamo – Zsilvásárhelyi (Targu Jiu) Energia 29-35, Suceava-i Universitatea – Ploiesti-i MSC 34-26, Bakói Stiinta Szatmárnémeti MSC 33-26, Temesvári Universitatea Politechnika – Konstancai MKK 19-21.
A 14 csapatos bajnokságban a Kolozsvári Universitatea Transilvnia a 11. helyen található 7 ponttal.
Riti József Attila

Vélemény?

Kategória: Kategorizálatlan, kézilabda

Vereség Temesváron

Dykes zsákol/saját archív

TEMESVÁRI KK – KOLOZSVÁRI U MOBITELCO BT 72:71 (18:15, 20:22, 21:19, 13:15)
Helyszín: Temesvár, Constantin Jude Sportcsarnok, 1800 szurkoló.
Játékvezetők: Alexandru Olaru, Fabiana Nitu, Bukuresti László
Temesvári KK: Popescu 24 pont, Spralja Sime 16, Jovanovics 12, Archie 11, Csuics 5, Dragos 3, Siriscsevics 1
U Mobitelco BT: Dykes 22, Krsztanovics 16, Mijovics 14, Lagrange 6, Pop 5, Paul és Lawrence 4-4
A mérkőzés első pontjait Krsztanovics szerezte, 16 másodperccel a kezdő sípszó után, de a temesváriak hamar egyenlítettek Spralja személyében. Az első negyedben nagyrészt a házigazdák voltak előnyben. A kolozsvári egyetemistáknak két alkalommal is sikerülte egyenlíteniük, de ez nem volt elég ahhoz, hogy megnyerjék a negyedet.
A második negyed rendkívülien kiegyensúlyozott volt. A vendégek többször is előnyben voltak, de a házigazdáknak sikerült minden egyes alkalommal kiegyenlíteni és átvenni a vezetést. A nagyszünet nem jelentet megnyugvást a temesváriaknak mivel alig egy pont előnyük volt.
A harmadik negyedben is a házigazdák kerekedtek felül. Mindvégig egy-két pont előnyt tudhattak maguknak. A negyed végére 59:56 volt az eredmény, a temesváriak számára.
A negyedik negyedben a fehér-feketék nagyobb nyomást gyakoroltak a házigazdákra. Ennek következtében sikerült átvenniük a vezetést. A temesváriak viszont nem adták fel a harcot és kiegyenlítették az állást, majd újra átvették a vezetést.
Három perccel a vége előtt Mijovics dobása következtében a kolozsváriak egy pontra csökkentették a hátrányukat.
A mérkőzés utolsó három percében egyik csapatnak sem sikerült pontot szerezni, így a végeredmény 72:71 lett.
A forduló további eredményei: Medgyesi Gázmetán – Jászvásári Politechnika 105:54, Bukaresti MSC – Marosvásárhelyi Maros KK 71:69, Bukaresti Dinamo – Giurgiu-i ISC, 83:71 Csíkszeredai Hargita Gyöngye KK – Rovinari-i Energia 81:89. A Nagyszebeni Atlassib ESC szabadnapos volt.
A tabella állása a 17. forduló után a következő: 1. Temesvár 30 p (14/2), 2. Marosvásárhely 27 p (11/5), 3. Medgyes 27 p (12/4), 4. U Mobitelco BT 26 p (11/4), 5. Nagyvárad 26 p (11/4), 6. Bukaresti MSC 26 p (10/6)
***
A lányoknál a Kolozsvári Universitatea 68:60 (18:18 15:23 18:7 17:12) arányban győzte le a Nagyváradi Universitatea-t. Pontot szereztek a kolozsváriak számára: Mészáros 17 pont, Pop 16, Ferenczi 14, Pricop 10, Fodor 9 és Barbu 2.
A tabellán Florin Covaciu lányai a 11. helyen találhatóak 22 ponttal. Az éllovas továbbá is a veretlen Târgovişte.
Riti József Attila

Vélemény?

Kategória: Kategorizálatlan, Kosárlabda

Ötödik helyen az U Jolidon

forrás: saját archív

A női kézilabda bajnokság IX. fordulójában a Kolozsvári Horia Demian Sportcsarnokban, a Kolozsvári U Jolidon 32-28 (15-11) arányú győzelmet aratott a Brăila-i Dunărea ellen.
Több hetes szünet után újra startolt a kézilabda bajnokság. A kolozsváriak a harmadik helyeztetett fogadták, a Brăila-i Dunărea-t. Annak ellenére, hogy a mérkőzés elején a vendégek vezettek, a hazaiak hamar fordítottak a helyzeten, átvették a vezetést és mindvégig előnyben voltak. A kolozsvári lányok be akarták bizonyítani, hogy nem érdemlik meg az ötödik helyezést.
A mérkőzés utolsó másodperceiben Ani Senocico látványos gólt szerzett, harminc méter távolságról lőtt kapura.
Gólszerzők:
U Jolidon: Ani Senocico 11, Chintoan 9, Tetean 3, Paraschiv 2, Dinca 2, Tivadar 2, Vadineanu 2, Oltean 1.
Brăila: Lobach 8, Iancu 5, Perianu 5, Horjea 3 Adespii 3, Craciun 2, Constantinescu 1, Yuschenko 1.
A forduló további eredményei: Konstancai Universitatea Neptun – Krajovai MSK 36-25, Galati-i Otelul – Ploiesti-i MSK 30-21, Roman-i MKK – Dévai Cetate Devatrans MSK 26-26, Bukaresti MSK – Zilahi KK 26-26, Brassói Korona – Bákói MSK 34-25
A forduló következtében az éllovas továbbra is az Oltchim 16. ponttal, 2. Galati-i Otelul 15 p, 3. Zilahi KK 13 p, 4. Braila-i Dunarea 13 p, 5. U Jolidon 12 p, 6. Ploiesti-i MSK 9 p. A bajnokság sereghajtója pedig a Krajovai MSK, amely egy pontot sem szerzett kilenc forduló alatt.
Riti József Attila

Vélemény?

Kategória: Kategorizálatlan, kézilabda

Kolozsvári győzelem a rangadón

KOLOZSVÁRI U MOBITELCO BT – PLOIESTI-I ESK ASESOFT 77:67 (16:24, 20:10, 18:19, 23:14)
Kolozsvár, Horia Demian Sportcsarnok, 2300 szurkoló. Játékvezetők: Alin Faur, Ciprian Stoica és Adrian Habor
U Mobitelco BT: Krstanovic 22, Dykes 18, Mijovic 12, Mihai Paul 10, Lawrence 7, Lagrange 6, Sánta 2
Ploiesti-i ESK Asesoft: Burlacu 22, Albijanic 14, Cepulis 12, Hargrove 11, Capusan 4, Vlahovic 2, Szijarto 2.
A szombat esti rangadón zsúfoltságig megtelt a sportcsarnok. A szurkolok nagy számban érkeztek azzal a céllal, hogy győzelemre segítsék kedvenceiket ősi riválisukkal szemben.
A vendégek tulajdonosa, Sebastian Ghita is a kispadon ült és mindvégig agitálta az amúgy is feszült hangulatot. A ploiestieket lelkes szurkolótábor követte Kolozsvárra.
A mérkőzés a kékek támadásával kezdődőt, az első három pontot a hihetetlenül jó formában lévő Burlacu szerezte. A hazaiak Mihai Paul kétpontos dobásával válaszoltak. Burlacu és Cepulis jó játéka következtében a 8. percben 24:12 arányban vezettek a vendégek.
A nyolcadik perc elteltével az egyetemisták kezdtek magukhoz térni, Krsztanovics és Dykes egyre több pontot dobtak, így a 17. percben már 32:32-t mutatott az eredményjelző tábla. Ezt követően fej – fej mellett haladt a két csapat. A második negyed végén a kolozsváriak egy nagyon zsenge kétpontos előnyt tudtak maguknak.
A harmadik negyedben kissé visszaestek a hazaiak így a prahovai csapatnak sikerült átvenni a vezetést és a negyed végéig ők voltak előnyben. Egy perccel a játékrész vége előtt Krsztanovics és Dykes kiegyenlítették az állást és átvették a vezetést. A negyed végét jelző duda megszólalásakor az eredmény 54:53 volt a fehér-feketék javára.
A negyedik negyedben a vendégek nem bírták szusszal követni az egyetemistákat, akik mindvégig előnyben voltak. A mérkőzés végére a kolozsváriak tízpontos előnyt tudtak maguknak. Az egyetemisták edzője, Marcel Tenter azt is megengedte magának, hogy Sánta Szabolcsot és Ioan Pop-ot is parkettre küldje.
Az U Mobitelco BT-nél nem játszottak Mihai Silvasan (sérvvel volt megműtve), Tyler Morris, Paul Chetreanu (mindketten le vannak sérülve). A mérkőzésen jelen volt Phillip Jones amerikai bedobó is, akit a napokban tesztel a kolozsvári csapat.
A mérkőzés végén Marcel Tenter, kolozsvári vezetőedző a következőket nyilatkozta: „Jerome Lagrange jól játszott, alig tévedet, de aktívabb kell, hogy legyen a támadásban. Legalább 10 pontot várok el tőle minden mérkőzésen. Ami Dykes-t illeti négy nappal ezelőtt nem tudta felemelni a kezét és így is jól játszott ma. Nehéz mérkőzés következik (Temesvári KK-al idegenben) , így minden pontra szükségünk van, de az igazi csaták a rájátszásbna lesznek.”
A vendégek vezetőedzője, Vladimir Arnautovics a kővetkezőket mondta: „két alkalommal is volt 11 pont előnyünk, de nem tudtuk csillapítani a játékot. Kritikus helyzetben vagyunk, mert túl sok mérkőzést veszítettünk.”
A XVI. forduló további eredményei: Marosvásárhelyi Maros KK – Jászvásári Politechnika 110-56, Bukaresti MSK – Temesvári KK 74-78, Rovinari-i Energia – Medgyesi Gázmetán 79-85, Pitesti-i MKK – Csíkszeredai Hargita Gyöngye KK 88-84, Giurgiu-i ISK – Krajovai U MSK 66-58. A Nagyváradi MSK – Nagyszebeni ESK Atlassib mérkőzés lapzárta után ért véget.  A Bukaresti Dinamo szabadnapos volt, mivel az Otopeni SC az év elején visszavonult. Az otopeni-i klub vezetősége anyagi okokra hivatkoztak. A szakszövetség eltörölte az említett egyesület eredményeit és megbüntette 2500 euróval.
A tabella állása a XVI. forduló következtében a kővetkező: 1. Temesvár 30 p (1411-1182), 2. Marosvásárhely 28 p (1388-1230), 3. Medgyes 27 p (1439-1195), 4. Kolozsvár 27 p (1295-1103), 5. Bukaresti MSK 26 p (1259-1180), 6. Nagyvárad 26 p (1308-1084), 7. Ploiesti 25 p (1194-1082), 8. Nagyszeben 25 p (1388-1263)
***
A lányoknál a Kolozsvári Universitatea 89:71 (27:20, 16:21, 23.12, 23:18) arányú vereséget szenvedett idegenben, a Krajovai MSK-tól. A kolozsváriaktól Ferenczi Flavia volt a legeredményesebb 23 ponttal. A 16 csapatos bajnokságban a kolozsváriak jelenleg a 11. helyet foglalják el és 20 pontot gyűjtöttek.
Riti József Attila

This slideshow requires JavaScript.

Vélemény?

Kategória: Kosárlabda

Dakar 2012

A Dakar 2012 utvonala. A fotó forrása: www.nemzetisport.hu

A 2012-es Dakar rally is Dél Amerikában zajlik. A közel 9000 km-es pálya az argentin Mar del Plata városból indult, január 1-én és Peru fővárosában, Lima-ban ér véget január 15-én. Argentínában 5 forduló volt, Chilében 5 és Peruban 4.
A rally 2012-s kiadásában (akárcsak a múlt években) magyarországi és romániai (erdélyi) versenyzők is részt vesznek. Erdélyt és Romániát Gyenes Emánuel (Mani) és Marcel Butuza képviselik. Az eső szatmári, a második pedig brassói. Ők a dakaron a motoros ralin szerepelnek. Magyarország képviselői az Opel Dakar Team éspedig a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős. Az Opel Dakar Team az autós kategóriában szerepel.
a.    Motoros rally:
Gyenes Mani az idén is jól teljesített. A 12. forduló következtében a 17. helyen található (a 100-ból). Marcel Butuza pedig a 44. helyet tudhatja magának.
Az összesített tabella a 12. forduló következtében (két fordulóval a vége előtt) a következő:

1. Coma (Spanyolo. / KTM)    15h 38.16
2. Despres (Franciao. / KTM)    1.35
3. Rodrigues (Portugália / Yamaha)    1h 13.49
4. Viladoms (Spanyolo./ KTM)   1h 12.27
5. Svitko (Szlovákia / KTM)   1h 41.45
6. Farres Guell (Spanyolo. / KTM)   2h 06.36
7. Ullevalseter (Norvégia / KTM)    2h 12.14
8. Botturi (Itália / KTM)    2h 56.34
9. Pain (Franciao. / Yamaha) 3h 08.31
10.  Zanol (Brazilia / KTM)  3h 16.33
…………………………………………………………………
17. GYENES (Románia / KTM)   5h 10.19
…………………………………………………………………
44. BUTUZA (Románia / KTM)   12h 06.47
b.    Autós rally:
A Szalay Balázs – Bunkoczi László páros a tabella 20. helyezését tudhatja magának két fordulóval a vége előtt.
A 12. forduló nem volt akadálymentes, Szalay és Bunkoczi szerint az Ariquepa és Nazca közötti szakasz volt a legnehezebb mivel a sivatagon keresztül hajtottak a versenyzők. A legtöbben lapáthoz kellett nyúljanak, hogy kisebb – nagyobb homokhegyet elhordjanak.
Az összesített tabella a 12. forduló következtében (két fordulóval a vége előtt) a következő:
1. Peterhansel / Cottret (Franciao. / Mini)    11h 19.04
2. Roma / Perin (Spanyoo. / Franciao. / Mini)  20.00
3. De Villiers / Von Zitzewitz (AfS / Nemeto. / Toyota)   1h 06.40
4. Gordon / Campbell (USA / Hummer) 1h 44.04
5. Novitski / Schulz (Oroszo. / Németo. / Mini)   2h 00.01
6. Alvarez / Graue (Arg / Toyota)   3h 52.06
7. Ten Brinke / Baumel (Holandia / Franciao. / Mitsubishi)  4h 14.24
8. Sousa / Garcin (Portugália / Franciao. / Great Wall)    4h 18.21
9. Dos Santos / Fiuza (Portugália / Mini)    4h 51.05
10. Vos / Howie (Dél Afrika / Toyota)    6h 19.48
……………………………………………………………………
20. Szalay Balázs/Bunkoczi László (Opel Dakar Team) 15h 37.20

Vélemény?

Kategória: rally, dakar

Újabb amerikai játékos érkezhet a Kolozsvári U Mobitelco BT-hez

Phillip Joes akció közben

Az U Mobitelco BT saját honlapján bejelentette, hogy egy új irányítót fog letesztelni. Az amerikai játékos neve Phillip Jones, 1985-ben született és 2,11 m magas.
Jones Tennesse-ben született, de a Virgin szigeteken nevelkedett. Az  irányító az egyetemi bajnokságban a Charlotte Egyetem csapatában, a Charlotte 49ers-ban szerepelt,  ahol a 2010-2011-es szezonban átlagban 7,5 pontot lőtt egy mérkőzés alatt. A 2011-2012-es szezon első részében az uruguayi Club Atlético Aguada színeit erősítette.
Philip Jones a Virgin szigetek válogatott csapatában is szerepel. Az amerikai játékos részt vett válogatott csapatával a Fiba Americas elnevezésű bajnokságon, ahol öt mérkőzést játszott és átlagban 8,3 pontot lőtt.
Riti József Attila

A kép forrása: www.latinbasket.com/charlotte

Vélemény?

Kategória: Kategorizálatlan, Kosárlabda

A Kolozsvári CFR és U FC felkészítő programja

A Kolozsvári CFR és U FC felkészítő programja
A CFR és az U FC a napokban kezdik a tavaszi idényre való felkészítést, ezért mindkét csapatot külön – külön kielemeztem az olvasok és rajongok számára.
1.    Kolozsvári CFR:
A vasutas csapatnál egyszerű a helyzet. Egyelőre senkit sem igazoltattak le. Ennek okát Iuliu Muresan klubelnök fejtette ki a sajtó számára. Az elnök mondása szerint a csapat kerete komplett és nincs szükség más játékosokra. A bukaresti és helyi sajtó szerint. Cornel Ripa-t (Galati-i Otelul) vagy Miguel Lopes-t (FC Porto) kerülnek majd a Kővári telepre.
Ami a távozásokat illeti kissé más a helyzet. Daniel Fernandes portugál kapussal szerződést bontott a CFR.

De Zerbi

De Zerbire is ugyanaz a sors vár, de a csatár nem hajlandó távozni az egyesülettől. A kapus gyenge teljesítmény miatt távozott, az olasz csatárral pedig nagy fizetése miatt (350000 Euró/szezon) akar szerződést bontani a CFR.

Ionut Rada

Továbbá Ionut Rada hátvéd a 2. Bundesliga-ba szereplő Karlsruhe SC klubhoz szerződtetett, hat hónapra (kölcsönbe). Rada távozásával hat személyre csökkent a klubnál a román játékosok száma, a szabályzat viszont minimum öt hazai játékost ír elő.  Ebből kiindulva nagy a valószínűsége annak, hogy a vasutas csapat következő leigazolt játékosa hazai legyen. Egy másik lehetőség az, hogy Eduard Stancioiu-t visszahívják a második csapattól és az első csapat harmadik kapusa lesz.
A Kolozsvári CFR ezen a télen is Törökországban edzőtáborozik, január 15 és február 15 között. Az említett edzőtáborban a vasutasok a következő felkészítő mérkőzéseket játsszák:
•    Január 21, 15:00 óra: TSV 1860 München (német, 2. Bundesliga)
•    Január 24, 15:00 óra: Bécsi Austria (osztrák)
•    Január 28, 15:30 óra: Krybas Krivoi (ukrán),
•    Február 4, 18:00 óra: Litex Loveci (bolgár),
•    Február 7-én, 18:00 óra: Belgrádi Crna Zvezda és Zsolna, az Anatolia Kupa keretén belül (az első szerb, a második pedig szlovák),
•    Február 9, 16:30 óra: Kassai MFK (Szlovákia),
•    Február 11, 17:30 óra: Jagiellonia Bialystok (lengyel)
•    Február 13, 16:30 óra: Ludogorets Razgrad (bolgár).

2.    Kolozsvári Universitatea FC:
Az egyetemista klubnál más a helyzet, mint vasutas ellenfelénél. Florian Walter klubtulajdonos továbbá is edzőt keres, annak ellenére, hogy Ionut Badea-val nem bontottak szerződést

Ionut Badea-baloldalt

. A sajtó szerint Ioan Andone és Ionut Ovidiu Sabau az esélyesek. Mindkét edző (ahogy a legtöbb eddig is) Dinamós múlttal rendelkeznek.
A fehér – feketék eddig több hazai játékost igazoltattak le. Bornescu (Ploiesti), Cristescu (Brassó), Hoban (Medgyes), Popa (kölcsönbe a Steaua-tól) és Galamaz (Steaua) írtak alá szerződést az U FC-vel. A sajtó Cyril Tereau –t (a Steaua egykori csatárja) is hírbe hozták Walter csapatával.
Az U FC-től eddig két játékos távozott, Andrei Voican és Josias Basso. Az említett két játékos a Petrolul-hoz jutottak kölcsönbe. A fehér-feketék veteránja, az egykori csapatkapitány és a lelátok kedvence Szilágyi Zsolt pedig a második csapat alapembere lett és rá biztosan nem számítanak majd a tavaszi idényben.
Az egyetemisták is Törökországban edzőtáboroznak január 21 és február 9 között. Az U FC ellenfelei a törökországi edzőtáborban a következőek:
• Január 25.: Jagiellonia Bialystok (lengyel);
• Január 27.: Sturm Graz, (osztrák), Antalya Kupa;
• Január 30.: Inter Baku (azeri bajnokság), Antalya Kupa;
• Február 2.: Antalya Kupa, helyosztó mérkőzés;
• Február 5.: mérkőzés egyelőre meghatározatlan orosz vagy ukrán ellenféllel;
• Február 8.: Szpartak Trnava (szlovák) ellen.
Az U FC felkészítő mérkőzéseinek időpontja még ismeretlen.

Mindkét kolozsvári csapat felkészítő mérkőzéseit a Digi Sport Ro közvetíti.

Vélemény?

Kategória: cfr, futball, Kategorizálatlan, román foci, u fc

Tarólt a CFR

Lionn akcióban

KOLOZSVÁRI CFR – MIOVENI CS 3-0

Kolozsvár, dr. Constantin Radulescu Stadion, 2000 néző. Játékvezető: Augustus Constantin (Râmnicu Vâlcea).  Partjelzők: Dragoş Iliescu (Craiova), Nicolae Megheşan (Târnăveni)

Gólszerzők: Dică (öngól, 52. perc), Lionn (72. perc), Kapetanos (91. perc)

Kolozsvári CFR: Beto – Lionn, Cadu, Piccolo, Nicoară – Bastos (31, Hora), Mureşan. Renan – Sougou, Weldon (68, Kapetanos), Ronny (74, Rui Pedro) Edző: Jorge Costa

Mioveni CS: Coca – Crăciun, Olteanu, Iordache, Baicu – Gheorghe, Săndulescu – Neaga (72, Enache), Dică, Ionescu (87, Mandea) – Tănasă (62, Ayza) Edző: Marian Pană

Sárga lapok: Sougou (82) / Iordache (52), Săndulescu (85)

A mérkőzés embere: Lionn

            A vasutasok az őszi idény utolsó hazai mérkőzésüket játszották péntek este. A fehér-bordók vendége a sereghajtó Mioveni volt. A végeredmény a papírforma szerint alakult, de a CFR első félidős játéka alig nevezhető kielégítőnek. A második félidőben viszont bajnoki módon játszott a hazai csapat.

Az első félidőben nem adódott sok gólhelyzet a két kapunál. A félidő nagyrészében a két vetélytárs a pálya közepén játszott.

Piccolo

A mérkőzés 15. percében Felice Piccolo került gólhelyezbe, de az ollózásból lőtt labda kicsivel a felső léc felett szállt el.

A mérkőzés 31. percben a CFR vezetőedzője, Jorge Costa úgy döntött, hogy cserével bünteti az álmodozó Raffael Bastos-t.

Térfélcsere után teljesen megváltozott a hazai csapat. Valóságos ostromot indított az ellenfél kapujának bevevése végett.

A félidő kezdetében Rennan Garcia és Ronny is gólhelyzetbe kerültek, de a mioveni védelemnek sikerült tisztán tartani a kaput.

Az 52. percben a játékvezető szabadrúgást ítélt a vasutasak javára. A szabadrúgást végző Hora lövése a Steaua-nál és a CFR –nél is megfordult Nicolae Dica-hoz jutott, aki csodálatosan befejelte a labdát a saját kapujába. A tehetetlen Coca nem tehetett semmit. Az öngól következtében a lelátókon lévő szurkolok perceken keresztül kiáltották a mioveni játékos nevét.

Lionn berúgja a második gólt

20 perccel később, a CFR jobb hátvédje, a Panint helyettesítő Lionn három ellenfél játékos kicselezése után 16 méter távolságról csodálatos bombalövéssel kapura rúgott és megnövelte csapat előnyét.

Sougou

A mérkőzés hosszabbításában Moudou Sougou szépen beívelt Kapetanos-nak, aki kapura lőtte a labdát és megadta a vendégcsapatnak a kegyelemdöfést.

A vasutasok győzelemmel búcsúztak saját szurkolóiktól és komoly ellenfélt jelent a Dinamo számára.

 

Vélemény?

Kategória: cfr, futball, Kategorizálatlan, román foci