Alin Minteuan a CFR új vezetőedzője

Alin Minteuan bemutatásaA Kolozsvári CFR egy sajtótájékoztatón bemutatta az egyesület új edzőjét, aki nem más, mint a volt segédedző, Alin Minteuan.

A klub tulajdonosa, Pászkány Árpád Zoltán, elmondta, hogy nem volt nehéz edzőt választani, mert előre tudták, hogy Minteuan a legalkalmasabb erre a posztra. A tulajdonos hozzáfűzte, hogy olyan edzőt akarnak, akit a klub nevelt ki és akinek szívügye a csapat. Pászkány szerint az edző előnyére szolgál, hogy jól ismeri a játékoskeret és, kolozsvári születésű. A tulajdonos bevallotta, hogy több árajánlat érkezett az európai nagyhatalmaktól Traoré és Culio-ért, de csak akkor hajlandóak elengedni a két játékost, ha megfelelő az árajánlat. Hozzáfűzte, hogy a Barcelona mintáját fogják követni és több saját nevelésű játékost adnának a nagycsapatnak.

Iuliu Muresan, klubelnök elmondta, hogy nagyon jó döntés Minteuan kinevezése, mert úgy érezte, hogy az edző fel van készülve arra, hogy a bajnokcsapatot irányítsa. Továbbá elmondta, hogy Minteuan sokat tanult edzőitől és képes lesz irányítani a csapatot.

Az elnök és a tulajdonos reményüket fejezték ki, hogy Alin Minteuan legalább annyi ideig vezeti a vasutas csapatot, mint Sir Alex Ferguson, a Menchester United csapatát (24 éve)

A ma kinevezett vezetőedző, Alin Minteuan megköszönte Muresannak és Paszkánynak a lehetőséget. Továbbá elmondta, hogy bízik abban, hogy csapata helyrejön és megnyerhetik a bajnokságot. Minteuan elmondta, hogy már felvázolta a törökországi edzőtáborok tervét és, hogy meg van elégedve a játékos kerettel.

Alin Minteuan a CFR színeiben kezdett el futballozni, majd több csapathoz igazolt. Amikor a vasutas csapat visszatért az első ligába a játékos is visszaigazolt a CFR-hez. 2oo8-ban lesérült és kénytelen volt időnap előtt lemondani a futballista karrierjéről. A jelenlegi edzőt 2oo9 januárjába nevezték ki segédedzőnek. November 25-én, amikor Cartu-t menesztették, Minteuant kinevezték ideiglenes edzőnek. A jelenlegi vezetőedző a CFR tízedik edzője, amióta visszatért az élvonalba.

A sajtótájékoztató végén a klub vezetősége és az edző egy pohár pezsgőt koccintottak a sajtó képviselőivel.

Alin Minteuan futballista karrierje számokban:

1993-1994 CFR Cluj 12B 1
1994-1995 CFR Cluj 16B 28 3
1995-1996 CFR Cluj 1C
1996-1997 CFR Cluj 9B 27 5
1997-1998 Universitatea Cluj 13A 31 4
1998-1999 Rapid Bucureşti 1A 4 0
1998-1999 Gloria Bistriţa 11A 15 2
1999-2000 Gloria Bistriţa 6A 28 5
2000-2001 Gloria Bistriţa 6A 1 0
2000-2001 Hapoel Haifa 3A 28 3
2001-2002 Hapoel Haifa 11A 25 1
2001-2002 Gloria Bistriţa 9A 9 1
2002-2003 Gloria Bistriţa 3A 21 4
2003-2004 Gloria Bistriţa 12A 27 4
2004-2005 Hapoel Beer Sheva 12A 24 2
2005-2006 CFR 1907 Cluj 5A 28 3
2006-2007 CFR 1907 Cluj 3A 23 0
2007-2008 CFR 1907 Cluj 1A 18 0
.

Magyarázat: a csapatnév melletti oszlopban a liga színje és az egyesület helye a tabellán a bajnokság lejárása után. A következő oszlopban Minteuan által játszott mérkőzések számát láthatjátok. Az utolsó oszlopban pedig a mostani edző által rúgott gólok száma van feltüntetve

A táblázat forrása: http://www.romaniansoccer.ro/clubs_2/cfr_cluj/cfr_cluj_napoca.shtml

Képeket itt meg a következő linken láthattok:

http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPhotoReportScreen.vm/id/51702


Advertisements

Hozzászólás

Kategória: Kategorizálatlan

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s