Óriási zakó az U FC számára

A Liga 1 első fordulójának nyitómérkőzésén a Kolozsvári U FC a Zsilvásárhelyi Pandurok otthonában lépett pályára és 6-2 (3-1) arányú vereséget szenvedett. A gólokat Ibeh (12 és 23. percekben), Vieira (16. percben), Radut (67. percben – bűntetőből), Matulevicius (77. percben), Boutadijine (86. percben), illetve Patrascu (43. percben) és Pacurar 76. percben) szerezték.

Már a mérkőzés elején meglátszott, hogy a Kolozsvári U FC kerete sebtében volt összeállítva. Az egyetemista csapat játékosai közül olyanok is vannak, melyeknek helyük nem az első ligában van.

A Pandurok sajnálat nélkül Bosneag kapujára vetették magukat és már a játszma kezdetén gólt szerezhettek volna.

A mérkőzés 12. percében Ibeh kihasználta a vendégek álmodozó védelmét és megszerezte a bajnokság első gólját (1-0). Négy perccel később Vieira (aki a CFR-nél is megfordult) a hálóba fejelte Radut ívelését és megduplázta az állást (2-0).

A 23. percben Ibeh duplázott és 3-0-ra módosította az állást.

Két perccel a szünet előtt Patrascu kapura lőtte a Paulinho-tól érkezett beívelést és két gólra csökkentette a házigazdák előnyét.

Térfélcsere után úgy tűnt, hogy a Pandurok visszavesznek a tempóból, de a mérkőzés 67. percében Erico Da Silva felelőtlenül, kézzel elkapta a labdát és Cristian Balaj, nagybányai játékvezető habozás nélkül kiállította és bűntetőt ítélt Petre Grigoras csapata javára. A bűntetőt Radut végezte és megpecsételte a mérkőzés sorsát (4-1).

A gól után az U FC egykori játékosa, Lemnaru több gólhelyzet is kihagyott, de gólt nem lőtt.

Claudiu Niculescu / archív felvétel – 2012/            fotó: Riti József Attila

A mérkőzés 76. percében Dragici műesést a nagybányai játékvezető, tévesen, szabadrúgással honorálta. A szabadrúgást Pacurar hibátlanul végezte, a tehetetlen Mingote bal felére lőtt és az eredmény 4-2-re módosult.

Egy perccel később Matulevicius kapura lőtte az Ibeh-től kapott labdát és visszaállította a házigazdák háromgólos előnyét (5-2).

Négy perccel a végső sípszó előtt Boutadijine kapura lőtt és megszerezte csapata hatodik gólját (6-2) és ezzel beállította a végeredményt.

A mérkőzés után az egyetemisták menedzsere Anamaria Prodan elégedetlenségének adott hangot, majd hozzáfűzte, hogy durva párbeszéde lesz a játékosokkal.

A fehér-feketék vezetőedzője, Claudiu Niculescu elmondta, hogy karriere legfeketébb pillanatában van, majd elmondta, hogy a játékosokra büntetés jár.

Riti József Attila

Reklámok

Hozzászólás

Kategória: futball, Kategorizálatlan, román foci, u fc

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s